fa-vagy-aluminium-telikertet-valasszon

Fa vagy alumínium télikertet válasszon?

Amikor valaki úgy dönt, hogy belevág a télikert építtetésbe, rögtön szembesül azzal, hogy milyen alapanyagot válasszon hozzá: fát, vagy alumíniumot. A döntéshez egyrészt érdemes figyelembe venni a meglévő épületet, pl., hogy mennyire domináns a fa, szeretnénk-e ezt egyáltalán tovább hangsúlyozni. Másrészt pedig, hogy általában véve, hogyan viszonyulunk a fához, mint alapanyaghoz.

E két szempont alapján el lehet dönteni, hogy fából, vagy alumíniumból szeretnénk-e megépíteni a télikertünket. Az egyéb lehetséges vázszerkezeteket, mint pl. a hegesztett acélváz, vagy, az ácsolt kivitelek, most szándékosan nem taglaljuk, mert műszakilag nem képviselnek azonos értéket.

Az első szempont nyilván az adottságokat és a meglévő környezetet veszi figyelembe, ami alapján egyszerű, az ízlésünknek megfelelő döntést hozhatunk. Ugyanakkor a fáról, mint alapanyagról sokféleképpen vélekedhetünk. Van, akinek az első gondolata az, hogy gyorsan tönkremegy és állandó ápolást, karbantartást igényel.
Mások csak a természet szépségét és a fa meleg, kellemes hatását látják benne. De valóban ennyire leegyszerűsíthető ezekre a szempontokra a döntés, vagy érdemes azért még másra is gondolni?

Rögtön eláruljuk, hogy szakmai szempontból nincs győztes, hogy fából, vagy alumíniumból érdemesebb télikertet építeni. Ugyanis a válasz elsősorban attól függ, hogy az építtetőnek mik a prioritásai, mi az, amit fontosnak tart, és mi az, amit nem.

Bármelyik értékesítő, amelyik egyik vagy másik kivitel mellett érvel anélkül, hogy megkérdezné az Ön szempontjait, az csak a saját lovát dicséri.

Ezeket a döntési szempontokat vegye figyelembe az alapanyagot illetően

  1. Design/megjelenés
  2. Szerkezeti különbségek
  3. Ápolás/élettartam
  4. Környezeti hatások
  5. Ár

1. Design/megjelenés

Egy alumínium és egy favázas tetőszerkezet összevetésekor az első, ami feltűnik, hogy a favázas tető felülről sík, a szaruk az üvegen belül helyezkednek el (ezt hívjuk belső statikájú tetőnek).
Az alumíniumvázas tetőknél is megtalálható ez a kivitel, de ott lehetőség van a szaruk tetősíkon felüli elhelyezésére is (ezt hívjuk külső statikájú tetőnek, ilyen a kínálatunkban pl. Atrium). Ez a szembeötlő különbség hatással lehet a választásra, ha figyelembe akarjuk venni a meglévő épülethez való formai illesztést.

Nem feltétlenül nyilvánvaló, de az ipari gyártású favázas tetők esetén is többnyire alumínium lábak tartják a tetőt. A fa gerendák rétegragasztottak és furnérozottak, a felületen a fedőfestés jellegétől függően többnyire látható a fa erezete. A fa gerendák külső felületét alumíniumborítás védi az időjárástól. Vagyis a favázas tetőszerkezetben a fán kívül megjelenik az alumínium is, mint alapanyag.

Az alumínium tetők ezzel szemben mindig homogén megjelenésűek, a felületkezelésük lehet fényes vagy matt, ritkában valamilyen effektet (pl. fa utánzat) is használhatnak.

Érdemes megfigyelni, hogy a fa és az alumínium tetőknél eltérő az ereszmegoldás és a vízelvezetés. A külső statikájú tetőknél minden esetben biztosítani kell a víz kivezetését a profilokból.

Ami a szaru szerkezetét illeti, a fa filigránabb lehet, mint az alumínium, mivel a szaru szélessége a fánál 6 cm is lehet, míg az alumíniumnál rendszerint 9-10 cm.

2. Szerkezeti különbségek

Az alapanyagból adódóan jelentős szerkezeti különbség van a két típus között. A fa szerkezeteknél a két letalpalás (tartó láb) közötti távolság hóterheléstől függően 6-7 m is lehet, miközben az alumíniumnál ez 5-5,5 m-ben maximalizálható.

A különbség abból adódik, hogy az alumínium tetőknél a merevséget adó statikai tartó a profilon belül helyezkedik el, és ez határt szab a megerősítés méretének. A fa esetén a rétegragasztott tartó vastagságának növelésével nő a teherbírás is, igaz ez hátrányosan hat az esztétikai megjelenésre.
Emellett a fánál van lehetőség egyedi díszítő elemek, faragások alkalmazására, ami az alumíniumnál korlátozott és igen költséges.

3. Ápolás és élettartam

Először is azt érdemes rögzíteni, hogy mind a fa, mind az alumínium alapanyagú télikertek idővel veszítenek a szépségükből: kifakulnak, elszíneződek, elöregszenek. Nyilván ez a folyamat gyorsabban megy végbe egy fa télikertnél, mint egy alumínium télikertnél. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy amíg a fa házilagos körülmények között is felújítható, addig az alumínium nem, mivel az alumínium porszórása 200 C-on történik.

Az öregedés mértékét és gyorsaságát számos az anyagválasztással összefüggő döntéssel, valamint rendszeres tisztítással, takarítással befolyásolhatja. Érdemes megjegyezni, hogy a rossz minőségű, szemcsés lakkozás vagy porszórás nehezen takarítható, ami hátrányosan befolyásolja a tisztíthatóságot, így az élettartamot is. Ugyancsak megemlítendő, hogy azoknál a fa szerkezetű tetőknél, ahol a fát alumínium, vagy üveg védi a külső környezeti hatásoktól (pl. Solarlux Aura típusú tetője), ott sokkal kevésbé kell tartani a fa gyors öregedésétől.

Ez a blogcikk nem hivatott arra, hogy mélyen belemenjünk abba, hogyan és miképpen hat az üvegezés, a színválasztás, vagy akár a tető statikája az élettartamra, de ezt mind megtudhatja szakértőinktől a bemutatóteremben a minták bemutatásakor.

4. Környezet, fenntarthatóság

Ha az Ön számára is fontosak a környezetvédelmi, vagy fenntarthatósági szempontok, és szeretne tudatos vásárlói döntést hozni, akkor főként érdemes átgondolni az alapanyag választást.
Sokan rögtön az alumínium mellett érvelnek ilyenkor, hiszen azt gondolnánk, hogy ebben az esetben nem kell kiirtani a Föld oxigéntermelő erdőit.

A környezetvédelemben jártasak azonban tudják, hogy a magukra valamit is adó gyártók (így a Solarlux is) szigorúan tervszerű erdőgazdálkodásból származó alapanyagokat használnak, amik így újratermelődnek.

Ezzel szemben az alumínium forrás véges, ráadásul az előállítása rendkívül energiaigényes és környezetszennyező, különösen akkor, ha a fejlődő világból származik. Ugyanakkor nem elhanyagolható szempont, hogy az alumínium újrahasznosítható.
A prémium gyártók közül sokan (pl. Solarlux) csatlakoztak olyan kezdeményezésekhez, hogy csak vízenergiát hasznosító alumínium gyártótól vásárolnak, illetve újrahasznosítják a gyártási hulladékot.

A saját döntésünkkel mi magunk is hozzájárulhatunk a környezetvédelemhez, amikor ellenőrzött forrásból, környezetkímélő gyártásból származó terméket választunk.

5-hoszigetelt-aluminium-telikert-belulrol-solarlux-akzent

5. Az ár

Sokan megkérdezik, hogy az alumínium, vagy a fa szerkezetű tető a drágább, miközben a kérdésre nem lehet igennel vagy nemmel felelni. Mind az alumínium, mind a fa szerkezetű tetőknél jelentős árkülönbségek figyelhetők meg. Különösen a fa esetében rendkívül nagy a szórás az egyes termékek ára között.

A fa tetőnél az árat az alábbi tényezők döntően befolyásolják:

  • Ha az alapanyag minőségi fa, illetve tervszerű erdőgazdálkodásból származik.
  • Ha rétegragasztott, filigrán szerkezetről beszélünk.
  • Ha rendelkezik Időjárásálló felületkezeléssel.
  • Ha megfelelő a terhelhetősége.

Az alumínium tetőnél az alábbi, szemmel többnyire nem is látható különbségek vannak:

  • profilfal vastagság
  • felületi réteg vastagsága
  • belső statikai elemek (acél) korrózióállósága

A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy a két alapanyag közötti választás alapvetően nem az áron fog múlni. Még akkor sem, ha azonos minőségű termékek esetén ténylegesen kb. 5-10% árelőny mutatható ki az alumínium javára.

Ha nem tudja, hogyan lásson neki a tervezéshez, jelentkezzen be hozzánk télikert tanácsadásra! Bejelentkezem »

  • Vásárlóink véleménye

    • Ilyen minden vonatkozásban professzionális vállalkozással, mint a Mantu, ritkán találkoztam. Kiváló minőségű és nagyon szép az árukínálatuk. E-mailben feltett kérdéseimet gyorsan megválaszolták, ha telefonon nem értem el őket, rövid időn belül visszahívtak. Az egész projektben szinte csapatként dolgoztunk együtt, a helyes döntések megtalálásában folyamatosan támogattak. Munkájukat precízen, egyeztetett időpontokat betartva végzik.

      Henriett, Budapest

    • Az anyagok kiválasztásánál fontos szempont volt a magas minőség, az elérhető legkorszerűbb technológia alkalmazása, amit a bemutatóteremben mind megtaláltunk. A szakmailag kiválóan felkészült, tapasztalt munkatársak mindenre találtak megoldást, nem volt olyan kérés, elképzelés, amit nem tudtak megvalósítani. Ha valamilyen őrült ötlet miatt ismét építkezésbe kezdenénk - ez teljesen ki van zárva, nem ment el teljesen az eszünk - biztos, hogy ismét a Mantut választanánk.

      Éva, Nagykovácsi

    • Minőségi termékek, profi és segítőkész csapat, ritkán találkozunk ennyire hozzáértő értékesítővel. Mivel magas minőségi kategóriában utaznak, ennek megfelelően az árak is az átlagosnál magasabbak. 

      Kristóf, Pilisborosjenő

    • Nagyon elégedett voltam a munkájukkal. Ha újra építkezek, már a tervezési időszakban is bevonom a Mantut, mert az ötleteik alapján okosabb megoldásokat is lehetett volna választani.

      Gábor, Budapest